Passzol

 2010.03.16. 19:58

Vajda János: Nádas tavon

Fönn az égen ragyogó nap
Csillanó tükrén a tónak
Mint az árnyék leng a csónak.

Mint az árnyék olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan
Andalító hangulatban.

A vad alszik a berkekben
Fegyveremmel az ölemben
Ringatózom önfeledten.

Nézem ezt a szép világot.
Mennyi bű báj talányok!
Mind a mit körülöttem látok.

Nap alattam, nap fölöttem,
Aranyos tüzes felhőben,
Lenn a fénylő víztükörben.

Itt az ég a földet éri,
Tán szerelmese csókját kéri…
Minden oly csodás, tündéri.

Mi megyünk-e vagy a felhő,
Vagy a tenger déli szellő,
S szelíden rám lehellő?

Gondolatom messze réved
Kék űrén a semmiségnek.
Földi élet, hol a réved?

Szélei nádligeteknek,
Tünedeznek, megjelennek,
Képe a forró a jelennek…

Mint a nap a nap megáll az égen,
Dicsőség fényözönében,
Csöndessége fönségében.

S minden olyan mozdulatlan
Múlt jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?

A levegő meg se lebben,
Minden alszik…és a lelkem
Ring egy méla sejtelemben:

Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás álom?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ember.blog.hu/api/trackback/id/tr421845170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása