"It's the way we crash and burn. It's the sound of letting go, it's getting louder and louder... the sound of letting go" David Guetta

Ismét elsősorban magamnak és mindenkinek, aki valamihez (álom, érzés, tárgy, akármi) nagyon szeretne ragaszkodni, nem akarja elengedni: röviden és tömören, ha nem jött össze, most per pillanat úgy tűnik, hogy az nem fog bejönni, most valami akadálya lett annak, amit szerettél volna és adott esetben ezért konkrét lépéséket is tettél már, de most úgy tűnik nem fog összejönni... hát fuck off. Engedd el, mondd magamdnak "this ship has saled", ennyi hülyegyerek. Ne foglalkozz vele (próbáld meg!) van még mit csinálnod, figyelj most másra, úgysem tudod megváltoztatni, ami úgy van ahogy. Maximum türelemesen vársz... és ha nagyon szeretnéd, hogy úgy legyen, imádkozol. Az idő megoldja vagy úgy, ahogy te szeretted volna, vagy nem. Csak hidd el hogy a te javadra történt. Így a legjobb. Akárhogy is lesz. Tudom hogy nehéz, nem véletlenül írok most erről. Velem is valami hasonló van. És most azt próbálgatom, amit itt leírtam. Tudj elengedni. Ha úgy jó, majd később találkoztok.

Viszont az biztos, hogy nem véletlenül történt, ami történt. Biztos, hogy nem véletlenül hallottam az elbukott forgalmi vizsgám után 2 nappal egy olyan beszélgetést (bár elvileg teljesen véletlenül), amiben az oktatója egy ötödszörre vizsgázni menő srácot biztatott, h semmi nem történt, de ne izgulj anyira és bízz egy kicsit jobban magadban! Mintha nekem mondta volna... nagyon kellett az nekem. És nem hiszem el, h véletlenül vártam én ott a pálya szélén egy órát és véletlenül hallottam ezt a beszélgetést.

Ezt hozta a sors. (Utálom ezt a mondatot!) vs Magadnak csináltad. (Ezt még jobban utálom!). Egyik se kizárólagosan. Nem hiszem, h minden egyes cselekedetem előre meg van határozva, úristen mennyi dolga lenne Istennek ennyi emberrel külön-külön fogalakozni, á tuti nem. Ugyanakkor a második mondatot se hiszem el. Nem hiszem el, h magamra és az idétlen kis cselekedeteimre vagyok kénytelen hagyatkozni ebben a világban. Valahogy a kettő. Az előbb mondtam, h egy csomó minden , a fontos dolgok nem véletlenül történnek úgy ahogy, és nem mindig az a fontos amit én annak gondolok. De van szabad akarat.

Kiegészítés az előzőhöz:

Lehet, hogy ez természetes védekező mechanizmus a kritikákkal szemben, de szerintem nem feltétlenül gáz és helytelen a viselkedésem abból a szempontból, hogy hogy viszonyulok a fiúkhoz. Ugyanis szerintem az, hogy szeretem kimutatni és ki is mutatom (mert ilyen vagyok!), hogy valakit szeretek, az nem rúgja fel azt a szintén szubjektív megállapítás következik, szóval azt általános érvényű megállapítást az emberi lélekre vonatkozóan, hogy: "A férfi öröme: Őt akarom. A nő öröme: Ő akar." (Nietezsche: Zarathustra). Annyira szerintem nem gáz, hogy a viselkedésem eltolódna a fiús irányba. Én nem választok ki senkit, én nem kezdeményezek. Vagy mégis? Az, ha kimutatom, h vkit szeretek, az már kezdeményezésnek számít? Az kikezdés? Pedig én nem akarok fiús lenni, és olyat csinálni ami egy lánynak nem áll jól. Nem tudom, hol a határ a kedvesség és az idegesítő nyomulás között. Illetve, pontosabban nem tudom, hogy a másiknak hol a határ, ő mit-minek gondol.

Muse: Undisclosed Desires

Ha kedvelsz mondjad, ha hiányzom éreztesd, ha szeretsz bizonyítsd!

Tegnap este nem igazán tudtam aludni és gondolom mint mindenkinek általában mindenféle gondolatok jutottak összevissza az eszembe. És eszembe jutott a fenti mondat (mottó?) is. Aztán rendre a szerelemmel, stb ilyesmivel kapcsolatos dolgok. Ezzel a mondattal összefüggésben személyek, helyzetek, pillanatok aztán egyre több és több, voltak olyanok amiket "továbbfejlesztettem", amiken sokat fantáziáltam, még többnek pedig valami többletértelmet akartam adni és adtam is. Olyat, ami nekem tetszik. Olyat, ami lehet hogy benne volt akkor abban a pillanatban, de az is lehet, hogy nem és csak nekem jelent annyit. Nem tudom.

Aztán visszatértem ehhez a "nyomorult" mondathoz. És azon gondolkoztam, hogy vajon ezzel teljesen egyetértek-e, mert sokszor előfordul, hogy az ilyen közismert idézetekkel, mottókkal valójában, a lényegében pont nem értek egyet. De ez kivétel. Ezzel tökéletesen egyetértek.

Csak van itt egy kis probléma. Nem elég, hogy egyetértek ezzel, de e szerint is cselekszek. És erre már sokan mondták, hogy "Egy lánynak ez nem áll jól", "Ilyet ne csinálj", stb. Ezek szerint gáz lány vagyok. Próbálok, próbáltam, de nem (mindig) sikerül. Ez nem olyan dolog, ami külsőség, felszínes dolog, amin nagyon könnyű változtatni, serc perc alatt, és már máshogy is van. Ez nem olyan, hogy átveszem a ruháimat. Én egyszerűen ilyen vagyok, szeretem ki illetve megmutatni ha valakit kedvelek, szeretek. És ezzel ellentétben, szeretem nem kimutatni azt, ha valami rossz. Nem szeretem a bánatommal fárasztani azokat, akiket szeretek. Tudom, néha kell, de csak akkor csinálom, ha tudom, hogy akinek elmondom azt nem untatja. Hanem oda tud figyelni rám. Csak akkor éri meg.

Nem tudom kinek mit jelent ez a mondat, egyetért-e vele, akad-e olyan, aki szintén olyan, mint én, hogy e szerint cselekszik-e... Nekem a személyiségemet írja le.