Asszem vannak PlaceOfNoReturnök, azaz olyan pillanatok ahonnan már nem tudsz visszafordulni, amitől fogva már nem az vagy aki előtte voltál. Ezek lehetnek nagy (relatív kinek mi a nagy) pillanatok, események, de ha jobban belegondolunk minden pillanat ilyen. És minden pillanatban, amikor mgcsinálom amit csinálok már tudom h nem ezt kéne, de amíg erre rájövök újabb pillanatok telnek el és ugyanígy tovább. Tehát mielőtt beleélhetnéd magad valamibe, mielőtt odaadnád magad annak a nyomorult pillanatnak, már a következőben vagy. És aztán este a színházban arra gondolsz, h abban a számodra fontos pillanatban milyen voltál, biztos mit rontottál el. Pedig lehet h a másik észre se vette. Ezért van rossz kedvem. Nem tudom h észrevette-e. És ha igen? Mindegy. Egyébként nem. Nekem fontos. Amúgy az zavar, h nem tudom biztosan h mások mit gondolnak nem tudom milyennek tartanak,  jónak/rossznak tartják-e azt amit én ilyennek/olyannak. Nem vagyok gondolatolvasó. Senki se az. Máskor meg pont ez a sejtelmesség a jó. Mi van?

Jó biznisz épült ki a szülinap köré. Pedig az az agyonünnepelt pillanat semmivel sem másabb, mint a többi. Azért más, mert nagy dolgot tulajdonítasz neki. 18... az egyik pillanatban még nem vásárolhatnál legálisan cigit, de az 1 másodperccel későbbiben már igen? Vicces. De azért jó h van. Van egy objektív mérce, ami alapján mérhetem magam másokhoz és a világhoz is.

Nem éri meg általánosítani. Nem éri meg egy adott csoportra azt mondani hogy ilyen vagy olyan. Nem éri meg, a zsenik miatt. Mert mindenhol vannak zsenik, akikre az átlagra vonatkozó állítások nem igazak.

Egyszerűen zseniális. Ő volt az első az irodalomban, aki nyíltan (de sokan még ezt sem értik szóval lehet h nem elég nyíltan) kimondja h Emberek! Nézzetek szembe önmagatokkal! Basszátok meg, ezek vagytok, ilyen unalmas és elbaszott az életetek de túl gyengék vagytok ahhoz, hogy változtassatok rajta. Egy dologra vagytok képesek: siránkozni. Ez nem pálya, ezt nem folytathatjátok, sokkal többre vagytok érdemesek. S ez utóbbi gondolatnak az igazolására majd' minden művében fel is volnultat egy olyan szereplőt, akinek sikerül értelmet és célt adni művészetének, cselekedeteinek és életének is.

Szerintem Csehov drámáin nem kell sírni, sőt ha nem tartozol az olyan emberek közé akikről írt, akkor még komédiának is felfoghatod. Mert tényleg elég röhejes Csehov drámáiban a sok balfék egymás mellett, és az ő szenvedéseiken csak kacagni lehet.

És még valami: nem tudom, hogy ma mennyire aktuálisak Csehov drámái és azoknak a mondanivalója, de annyira mindig is aktuálisak lesznek, hogy szemünk előtt tartsuk azt a gondolatot, hogy ha valamilyen szenvedésbe túlságosan beleéljük magunkat, és nem tereljük el mással a figyelmet, akkor abba komolyan belezakkanhatunk, esetleg úgy is hogy már nem tudunk rajta változtatni. Ezért aztán ezek a drámák és történetek legyenek intő példák arra, hogy az életünk, nehogy a csehovi drámafigurák életéhez hasonló legyen.

Rossz hangulatomat még rosszabbá tette ez a felismerés. Nem gondoltam volna, hogy ma megtörténhet az, hogy valaki istenként tiszteli és megmentőjének tartja azt, aki őt teljes mértékben kizsákmányolja, kihasználja a saját dicsőségének építgetése érdekében, embeszámba se veszi, s csak addig kell neki amíg el nem készül "a nagy mű". Utána szerencsétlen úgy van félredobva és összetaposva mint a sörösdoboz ami már üres. S sajnos a szerencsétlen ember tényleg teljesen üres. Ebből két dolog következik: hatalmas gennyládákkal vagy körülvéve és ezek mindig megtalálják a védtelen szerencsétlen embereket. Ne tartozz közéjük.

You care for your kindness, your substitute blindness please open your eyes.

I haven't seen any ghost.

Nem egy film foglalkozott már ezzel a témával, melyik, hogy dolgozta fel. Ezek közül hármat szeretnék kiemelni, amelyek szerintem a legjobbak: Wim Wenders: Berlin fölött az ég, Brad Silberling: Angyalok városa, és Jerry Zucker: Ghost. Ezek alapján érdemes elgondolkodni, lehet h léteznek... ? természetesen csak a képzeletünkben

The world is likely to confirm my new motto.

Ne tervezz. Csinálj mindent az adott pillanatban úgy, ahogy jónak érzed (ugye ez a carpe diem). Ne tervezz előre max 2 napnál. Teljesen fölösleges, hiszen úgyis közbejön valami. És akkor meg minek volt az egész tervezgetés?

Erre van egy olyan közmondás, hogy az ember tervez, az Isten végez. Hát, ez szerintem nem pontos. Odáig oké, hogy az ember tervez, de azok, amik közbejönnek az életedben, hát nem hiszem h azokat Isten csinálja. Nem hiszem h beleavatkozik pl abba h mikor kapod el az influenzát. Szerintem már nem feltétlenül aktuális a deus ex machina... Szabad akaratod van, azt csinálsz amit akarsz. És -szerintem- minden pillanat tök más, mint ahogy elképzeljük h mien lesz. Kitalálom h holnap mit veszek fel, kinek mit fogok mondani, kitől mit fogok megkérdezni, hogy fogok viselkedni. És aztán kurvára nem úgy lesz, mást veszel fel, mást mondasz, mást kérdezel, máshogy viselkedsz és sokmindent elfelejtesz amit meg kellett volna csinálni. És este pedig hibáztatod magad h mért nem úgy csináltad ahogy eltervezted, pedig mien jó lett volna, így meg minden szar, mindent elcsesztél. Hát ezért ne tervezz előre... vagyis - inkább, tervezz nyugodtan de ne lepődj meg ha nem úgy  történik, nem úgy csinálod. Csak lazán... az egész rajtad múlik. Take it easy.

Start living your life caring almost nothing about the remote future.

People are people

Az emberek emberek. Már önmagában az a fogalom, h ember (egyébként mi is az? najó, ez most nem ide tartozik de egyébként elég érdekes ez is) meghatároz egy csomó tulajdonságot, ami kivétel nélkül mindenkiben ugyanaz (mert _ember_). Ilyen pl h képes szeretni több-kevesebb ideig, ez kinek-kinek a magánügye,  de a képessége megvan. Ugyanígy megvan a képessége a tanulásra, stb egyébként általában a szellemi képességekre.

Arra, h kinek mennyi jutott mondjuk a matekra való fogékonyságból vagy éppen a rajzolni tudásból, az persze lehet különböző, de ennek alapján vannak kategóriák, sablonok, ahova minden ember besorolható. Vagy az egyik, vagy a másik kategóriába. Ezekből a kategóriákból van egypár, és azért félelmetes, h valamelyikbe beletartozol. Erre simán rávághatod, h de a kategóriák végtelen sok elrendezőséséből adódóan végtelen sokféle lehetőség létezik, tehát mégiscsak minden ember különböző... ebben valamennyire igazad van, de az embert alapvetően meghatározó tulajdonságok alapján (és ezek a tulajdonságok szerintem kivétel nélkül "lelki" (remélem érted) tulajdonságok) igenis vannak kategóriák. És vannak kiköpött ugyanolyan emberek, max néhány külső tulajdonságban térnek el, de hát ez evidens (biológiailag tényleg minden ember különböző, de nem vagyunk állatok h csak ezek alapján határozzuk meg magunkat).

But who makes these categories? Who gives the same feelings to everybody?

Find a solution for all your every-fucking thing. Life is not this. Leave these small cases. They are just to make your life harder...

If you try to cope with all your fucking, annoying things, this will be your life. And after some time you will find yourself empty. Leave these and do something with the things that worth something... for example your emotions. I believe they are more important than any test or your work. (But I don't think work is not important. It is important, too. Anyway you must do something in this life.)

Ezer cél volt mostanáig, mert ezerféle nép volt. Csak az ezer nyakba való békó nincs meg még, nincs meg az egyetlen cél. Az emberiségnek még mindig nincs meg a célja. Ha az emberiségnek még mindig nincs célja, tán maga az emberiség sincs még meg?

Ekkép szóla Zarathustra.

F. Nietezsche: Zarathustra

Szar lehet úgy leélni az életet, h ha vmibe belekezdesz, már rögtön azon jár az agyad h mi lesz a következő dolog amit meg kell csinálni és így tovább amíg meg nem halsz. És bocs, de volt időd boldognak lenni?

Ha szeretnél célt, az első amit tenned kell: leave your sins on the oceans floor.

https://www.youtube.com/watch?v=xOGoArobkkk