Untitled2

 2010.03.20. 17:03

Társat keresel. Nem egy kulcsot a zárba, nem párt. Mi a jó abban ha egy ugyanolyan embert találsz aki majdnem ugyanolyan mint te csak  fiúban/lányban? Semmi, és egy idő után unalmas is. Aztán The romance is dead. Társat, akivel jól megértitek egymást, de nem mert mindenről ugyanúgy vélekedtek, hanem mert mindkettőtöknek vannak gondolatai és ezeket meg tudjátok osztani. Társat, mert úgy jobb, könnyebb (ez utóbbi véleményem szerint nem biztos hogy igaz, de ettől függetlenül szerintem megéri a házasság, ne tessék félreérteni) az élet és egyébként is társas lények vagyunk. Azoknak lettünk teremtve (Rousseaunak idáig igaza van).

Különbségek: társak között nagyobb különbség van, mint párok között, de a különbség nem szabad, hogy olyan nagy legyen hogy a kapcsolat rovására megy. Nehéz ezt megfogalmazni, de remélem sikerült valamit átadnom abból, amit én erről az egészről gondolok. Kritikaként pedig teljesen jogos, hogy két szón amit általában szinonimaként használunk mit kell ennyit lovagolni, tűnhet szőrszálhasogatásnak. Pedig szerintem nem az. Igenis van különbség. A jelentésben.

Címkék: szerelem

A man and a woman

 2010.02.22. 19:23

Nő és férfi. Női és férfi gondolkodásmód.

Figyu, következő alkalommal nem tudok jönni, elutazom nem leszek itthon. Hiányozni fogok?
remélem azt válaszolja igen
Hová mész? Igen.
olyan mint a többi. miért kérdezi meg? ha nem kérdezi, akkor is hiányozni fog.
 

Címkék: élet szerelem kapcsolat gondolatok

black celebration

 2010.02.22. 19:15

"Volt köztünk valami. Régen volt, de nem tudok már úgy rád nézni, mint azelőtt. Az idő sokmindent megold, de az emlékeket, a volt érzéseket nem tudja eltörölni. Te sem tudod. Ne is próbáld. Tekints másfelé ha nagyon zavarnak az emlékek, és nagyon ügyelj arra, hogy amikor olyan helyzetbe kerülsz, h az emlékek elöntik az agyad és esélyes hogy ugyanabba a helyzetbe esel, mint régen, na akkor beszélünk önfegyelemről. És arról, h felelősségtudattal éljük az életünket, nem pedig pár kedves pillanatért és aztán évekig tartó sírásért. Csak azért, mert akkor meggyőzted magad, h igen ezaz. És végül nem jött be."

"Sziaaaaaa! Jaj de régen láttalak... figyu, emlékszel? Igen."

Címkék: szerelem kapcsolatok

You've already crossed the line

 2010.01.30. 18:44

Asszem vannak PlaceOfNoReturnök, azaz olyan pillanatok ahonnan már nem tudsz visszafordulni, amitől fogva már nem az vagy aki előtte voltál. Ezek lehetnek nagy (relatív kinek mi a nagy) pillanatok, események, de ha jobban belegondolunk minden pillanat ilyen. És minden pillanatban, amikor mgcsinálom amit csinálok már tudom h nem ezt kéne, de amíg erre rájövök újabb pillanatok telnek el és ugyanígy tovább. Tehát mielőtt beleélhetnéd magad valamibe, mielőtt odaadnád magad annak a nyomorult pillanatnak, már a következőben vagy. És aztán este a színházban arra gondolsz, h abban a számodra fontos pillanatban milyen voltál, biztos mit rontottál el. Pedig lehet h a másik észre se vette. Ezért van rossz kedvem. Nem tudom h észrevette-e. És ha igen? Mindegy. Egyébként nem. Nekem fontos. Amúgy az zavar, h nem tudom biztosan h mások mit gondolnak nem tudom milyennek tartanak,  jónak/rossznak tartják-e azt amit én ilyennek/olyannak. Nem vagyok gondolatolvasó. Senki se az. Máskor meg pont ez a sejtelmesség a jó. Mi van?

Jó biznisz épült ki a szülinap köré. Pedig az az agyonünnepelt pillanat semmivel sem másabb, mint a többi. Azért más, mert nagy dolgot tulajdonítasz neki. 18... az egyik pillanatban még nem vásárolhatnál legálisan cigit, de az 1 másodperccel későbbiben már igen? Vicces. De azért jó h van. Van egy objektív mérce, ami alapján mérhetem magam másokhoz és a világhoz is.

Címkék: emberek szerelem gondolatok figyelem kapcsolatok

As I experienced the best feeling all over the world.

But how long can it be?

I want it forever! All of my life!

This feeling bring me up to the sky, to the stars. But after 1 or 2 month, it's over. Anyway it's not a problem. After some time it's necessary that the Big Love turns into something else... to a strong attachment to somebody. And when you feel that your love is not the same that in the beginning was (it's stronger now), and you need that person so much, you start to feel, that he (she) became an important part of your life. Then, the person who you love, says: "I don't need you anymore. I don't love you. The time we spent together was good, but now it's over. We can be friends."

Yes, the hardest part was letting go not taking part. You really broke my heart.

Címkék: szerelem kapcsolatok suddenly

Azt hiszem ezt a számot (The Offspring: Gotta get away) nem kell senkinek sem bemutatni..

Kurvaszar érzés, amikor már nem tudsz mit kezdeni a sok faszsággal, ami nap mint nap ér. Közel álltam a depresszióhoz... minden összejött csak szarul. Most jobb. Lépj túl az ilyeneken minél hamarabb. Life sucks a lot of time. Although it is good. Or not? I think yeah. But I want to feel love!

Címkék: szerelem gondolatok figyelem

süti beállítások módosítása