Logika

 2010.10.27. 20:22

Az utóbbi időben rendesen rá vagyok kényszerítve hogy logikusan gondolkozzak. Azóta rájöttem hogy a fizika kémia matematikanak a logika az összefoglaló neve.

De nemcsak ezek logikusak. Az is teljesen logikus, hogy létezik egy magasabb rendű intelligencia aki alkotta az embert, mindent. Mi azt mondjuk hogy egy tudós feltalált valamit, pedig ez nem igaz. Felfedezte, észrevette, rájött! Úgy volt az már azelőtt is mielőtt felfedezte volna. Elképesztő összhang, félelmetes bonyolultság, rendszer jellemzi az embert és a természetet is. És akkor mindez a nagy bummból lett. Nevetséges.

Untitled6

 2010.10.27. 20:00

Olyan jól esett volna az egyik ismerősömtől megkérdezni, hogy a többiek hogy vannak, a tanáromnak visszaszólni amikor beszólt, és sorolhatnám. De nem tettem. Előbbi kérdésem szó szerint sokkoló lett volna az adott helyzetben, utóbbi pedig soha nem látott bunkóság. Pedig így lett volna igazságos. Jól esett volna megkérdezni, ugyanis kíváncsi vagyok. Mégpedig nagyon. előfordult már viszont hogy valakiről azt mondtam másnak amit gondolok. Nem volt szép, és mivel az akinek meséltem nem sűrűn tűrte az effajta beszédet megkért, hogy "ne engedj semmit a véleményedből, de fogalmazd meg másképp". És elmondtam másképp. Értette. Azt hiszem azért (is) vagyunk emberek, hogy ne egyszerű primitív módon fejezzük ki magunkat (erre az állatok is képesek pedig nem tudnak beszélni!), hanem fogalmazzuk meg másképp. Ne azt mondjuk amit nem gondolunk, hanem azt amit gondolunk de ne primitíven. Ez ugyanis ha jót mondunk sokkal szebb, bátorítóbb és ellentéteként pedig sokkal durvább, bántóbb tud lenni. De csak akkor ha azt megértik. És sajnos sokan nem értik. Ha van ilyen szép nyelvünk beszéljünk választékosan. És ha van véleményünk mondjuk el, de ne primitíven mert arra bárki képes.

A másik pedig az, hogy ha valami nagyon érdekel de a másiknak zavarba ejtő helyzet lehet ha megkérdezed, ne tedd. Én tiszteltem annyira azt akitől nem kérdeztem meg vmit, hogy nem hoztam kellemetlen helyzetbe. Ezért is vagyunk emberek. Tudunk uralkodni magunkon. Tök jó.

Beautiful Life

 2010.07.30. 20:44

Miracles happen every day.

Eddig két helyzetre emlékszem, amikor egy hajszálon múlott, hogy nem hagytam ott a fogam valahol. Az egyik ma. Ki gondolta volna...?

Csak azt ne mondd, hogy véletlenül történt. Csak azt ne mondd, hogy valaki nem vigyáz rám. Minden pillanatban. Csodálatos így élni.

Többek között ezért is nagyon gáz, ha te saját magad fosztod meg az élettől. Nincs jogod hozzá. Ne siess haza.

Sound of letting go

 2010.05.10. 20:28

"It's the way we crash and burn. It's the sound of letting go, it's getting louder and louder... the sound of letting go" David Guetta

Ismét elsősorban magamnak és mindenkinek, aki valamihez (álom, érzés, tárgy, akármi) nagyon szeretne ragaszkodni, nem akarja elengedni: röviden és tömören, ha nem jött össze, most per pillanat úgy tűnik, hogy az nem fog bejönni, most valami akadálya lett annak, amit szerettél volna és adott esetben ezért konkrét lépéséket is tettél már, de most úgy tűnik nem fog összejönni... hát fuck off. Engedd el, mondd magamdnak "this ship has saled", ennyi hülyegyerek. Ne foglalkozz vele (próbáld meg!) van még mit csinálnod, figyelj most másra, úgysem tudod megváltoztatni, ami úgy van ahogy. Maximum türelemesen vársz... és ha nagyon szeretnéd, hogy úgy legyen, imádkozol. Az idő megoldja vagy úgy, ahogy te szeretted volna, vagy nem. Csak hidd el hogy a te javadra történt. Így a legjobb. Akárhogy is lesz. Tudom hogy nehéz, nem véletlenül írok most erről. Velem is valami hasonló van. És most azt próbálgatom, amit itt leírtam. Tudj elengedni. Ha úgy jó, majd később találkoztok.

Viszont az biztos, hogy nem véletlenül történt, ami történt. Biztos, hogy nem véletlenül hallottam az elbukott forgalmi vizsgám után 2 nappal egy olyan beszélgetést (bár elvileg teljesen véletlenül), amiben az oktatója egy ötödszörre vizsgázni menő srácot biztatott, h semmi nem történt, de ne izgulj anyira és bízz egy kicsit jobban magadban! Mintha nekem mondta volna... nagyon kellett az nekem. És nem hiszem el, h véletlenül vártam én ott a pálya szélén egy órát és véletlenül hallottam ezt a beszélgetést.

Ezt hozta a sors. (Utálom ezt a mondatot!) vs Magadnak csináltad. (Ezt még jobban utálom!). Egyik se kizárólagosan. Nem hiszem, h minden egyes cselekedetem előre meg van határozva, úristen mennyi dolga lenne Istennek ennyi emberrel külön-külön fogalakozni, á tuti nem. Ugyanakkor a második mondatot se hiszem el. Nem hiszem el, h magamra és az idétlen kis cselekedeteimre vagyok kénytelen hagyatkozni ebben a világban. Valahogy a kettő. Az előbb mondtam, h egy csomó minden , a fontos dolgok nem véletlenül történnek úgy ahogy, és nem mindig az a fontos amit én annak gondolok. De van szabad akarat.

Untitled5

 2010.05.02. 20:18

Kiegészítés az előzőhöz:

Lehet, hogy ez természetes védekező mechanizmus a kritikákkal szemben, de szerintem nem feltétlenül gáz és helytelen a viselkedésem abból a szempontból, hogy hogy viszonyulok a fiúkhoz. Ugyanis szerintem az, hogy szeretem kimutatni és ki is mutatom (mert ilyen vagyok!), hogy valakit szeretek, az nem rúgja fel azt a szintén szubjektív megállapítás következik, szóval azt általános érvényű megállapítást az emberi lélekre vonatkozóan, hogy: "A férfi öröme: Őt akarom. A nő öröme: Ő akar." (Nietezsche: Zarathustra). Annyira szerintem nem gáz, hogy a viselkedésem eltolódna a fiús irányba. Én nem választok ki senkit, én nem kezdeményezek. Vagy mégis? Az, ha kimutatom, h vkit szeretek, az már kezdeményezésnek számít? Az kikezdés? Pedig én nem akarok fiús lenni, és olyat csinálni ami egy lánynak nem áll jól. Nem tudom, hol a határ a kedvesség és az idegesítő nyomulás között. Illetve, pontosabban nem tudom, hogy a másiknak hol a határ, ő mit-minek gondol.

Muse: Undisclosed Desires

Mondjam vagy mutassam

 2010.05.02. 18:48

Ha kedvelsz mondjad, ha hiányzom éreztesd, ha szeretsz bizonyítsd!

Tegnap este nem igazán tudtam aludni és gondolom mint mindenkinek általában mindenféle gondolatok jutottak összevissza az eszembe. És eszembe jutott a fenti mondat (mottó?) is. Aztán rendre a szerelemmel, stb ilyesmivel kapcsolatos dolgok. Ezzel a mondattal összefüggésben személyek, helyzetek, pillanatok aztán egyre több és több, voltak olyanok amiket "továbbfejlesztettem", amiken sokat fantáziáltam, még többnek pedig valami többletértelmet akartam adni és adtam is. Olyat, ami nekem tetszik. Olyat, ami lehet hogy benne volt akkor abban a pillanatban, de az is lehet, hogy nem és csak nekem jelent annyit. Nem tudom.

Aztán visszatértem ehhez a "nyomorult" mondathoz. És azon gondolkoztam, hogy vajon ezzel teljesen egyetértek-e, mert sokszor előfordul, hogy az ilyen közismert idézetekkel, mottókkal valójában, a lényegében pont nem értek egyet. De ez kivétel. Ezzel tökéletesen egyetértek.

Csak van itt egy kis probléma. Nem elég, hogy egyetértek ezzel, de e szerint is cselekszek. És erre már sokan mondták, hogy "Egy lánynak ez nem áll jól", "Ilyet ne csinálj", stb. Ezek szerint gáz lány vagyok. Próbálok, próbáltam, de nem (mindig) sikerül. Ez nem olyan dolog, ami külsőség, felszínes dolog, amin nagyon könnyű változtatni, serc perc alatt, és már máshogy is van. Ez nem olyan, hogy átveszem a ruháimat. Én egyszerűen ilyen vagyok, szeretem ki illetve megmutatni ha valakit kedvelek, szeretek. És ezzel ellentétben, szeretem nem kimutatni azt, ha valami rossz. Nem szeretem a bánatommal fárasztani azokat, akiket szeretek. Tudom, néha kell, de csak akkor csinálom, ha tudom, hogy akinek elmondom azt nem untatja. Hanem oda tud figyelni rám. Csak akkor éri meg.

Nem tudom kinek mit jelent ez a mondat, egyetért-e vele, akad-e olyan, aki szintén olyan, mint én, hogy e szerint cselekszik-e... Nekem a személyiségemet írja le.

Fail the exam

 2010.04.28. 18:11

Nem tudom pontosan hány vizsgám volt eddig életemben, de ötödiktől kezdve voltak év végi helyi vizsgák az iskolában (remélem vannak, akiknek ismerős ez a rendszer azért elég sok helyen van így) hol több, hol kevesebb, nyelvvizsgák, érettségi stb. Szóval volt egy pár. Mindegyiken igyekeztem a legjobb tudásommal részt venni, mindegyikre készültem, mindegyiket komolyan vettem. És mindegyiken díjazták ezt. A legtöbbjükön kitűnő eredménnyel szerepeltem, büszke voltam magamra (most is az vagyok), hiszen ahogy már említettem nem a vizsgáztatók előtt, nem a tanáraim, nem a szüleim előtt akartam megfelelni, hanem saját magam előtt.

Tegnap megbuktam a forgalmi vizsgán. Az első vizsgám, amin meghúztak, ahonnan azt a visszajelzést kaptam, hogy ez nem lesz így jó. Azt hittem, nem megszokásból, hanem mert felkészültnek éreztem magam, hogy sikerülni fog. És nem. És hiába mondja mindenki, hogy ilyen előfordul, van ilyen, ilyen az élet... stb. Nem vigasztal. Leégtem saját magam előtt. Csak ezután zavar, hogy az oktatóm, a vizsgabiztos, és mindenki előtt akinek elmondtam. Nem is a tény, hogy nem sikerült egy vizsga zavar, illetve zavar, de jobban idegesít, hogy nem tudtam teljesíteni, amit elvártam magamtól. Kurvaszar érzés. Egész nap csak sírtam, de nem segít.

Félreértés ne essék, nem azért írtam le, h sajnáljon aki ezt olvassa. Nem tudom pontosan miért írtam le. Hátha valakinek segít... ha azt mondom h békülj ki magaddal, máskor ügyesebb leszel, csak ne izguld túl. Elsősorban magamnak mondom.

Egerszalók

 2010.04.20. 18:58

A napokban látogattam el egy jó nagy kihagyás után ismét az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat honlapjára: www.szalokitalalkozok.hu és örömmel vettem észre, hogy már megvan az idei találkozó időpontja. 2010 július 14-18. Ha erre a 4 napra még nincs programod a nyárra, vagy szabaddá tudod tenni, menj el! Ha bizalmatlan vagy akár csak egy napra, nem muszáj ottaludni, akár egy-egy misére is elmehetsz. (Legelőször én is csak egy misén voltam.)

A találkozó nagyjából úgy néz ki, hogy mindennap vannak különféle előadások, programok és kiscsoportos beszélgetések, ami annyit tesz, hogy amelyik kiscsoportba beosztanak első nap (ennek előfeltétele, h legalább két napot legyél ott!) velük minden nap akár többször is beszélgettek, akármiről. Vannak kiscsoportvezetők, ők ajánlanak általában témát, de bármiről lehet beszélgetni, ami jólesik. Este mise, utána előadások/koncertek. Nagyon jó, megéri elmenni. Tényleg szívből tudom ajánlani mindenkinek, aki ezt olvassa. :) További információk a honlapon. És tényleg ne higyjétek azt, hogy én ezért, amit itt most leírtam valami részesedést kapnék a Találkozó szervezőitől, vagy ilyesmi. Nekem csupán hatalmas élmény volt a tavalyi, valószínűleg megyek idén is és tök jó lenne ha minél többen jönnének és megismernék ezt! Hogy ilyen is van...

Wrong... too long

 2010.04.04. 17:16

Böjte Csaba a Szent István bazilikában tartott egy három napos lelkigyakorlatot nagyböjt idején. Mivel akkor még suli volt, nem tudtam ott lenni az összesen, de utána ismerősöktől megkaptam annak a misének is a cdjét amin nem voltam. Ma meghallgattam őket és Csaba atya egész prédikációja nagyon megfogott. Ebből egy rövid kis részt szeretnék kiemelni, ami különösen illik erre a húsvéti "újrakezdős" dologra.

Nyuszika és a róka mennek együtt egy úton és a róka folyton sietteti nyuszikát: "Szedd már azt a reumás lábadat nyuszika, gyerünk!" Erre nyuszika: "Hadd el róka, ráérünk mi ilyen lassan menni." A róka egy idő után megunja ezt és megkérdi: "Miért menjünk hát ilyen lassan?" Erre nyuszika: "azért, Róka mert rossz irányba megyünk." A viccen először én is nevettem, de ez a vicc a maga módján nagyon is közel áll a valósághoz. Miért szeretnél tizenhárom évesen tizenkilencnek kinézni, miért akarsz mindent még ma, hova sietsz (a rossz úton)? Húsvétkor észrevesszük hogy túl sokáig volt rossz, túl sokáig rohantuk előre a rossz úton és új útra térünk. Ilyenkor valaki megmutatja neked, hogy melyik úton menj és levezet a rosszról. Csak hogy ne fáradj el a rossz úton, hanem ugrálj könnyedén a másik úton.

Húsvét van. Fordíts! Menj a másik irányba.

Napfivér Holdnővér:
There are two ways to live your life: one is as though as nothing is miracle, and the other is as though as everything is a miracle. I live the second.
 

Untitled4

 2010.03.29. 19:15

Az előző bejegyzéshez egy kis hozzátoldás:

Egy perce fejeztem be Hermann Hesse Peter Camenzind c. regényének olvasását. Arról, hogy tetszett-e vagy milyen benyomást tett rám, inkább most nem beszélnék, főleg azért nem mert normálisan még nem tudnám megfogalmazni... ahhoz idő kell. Viszont borzasztó sok olyan rövid részlet, mondat van benne ami a szövegkörnyezetből kiragadva meglepően értelmes és telejsen jól vonatkoztatható a való életre, a hétköznapi tapasztalatokra (ahogy irodalomórán mondanánk ugye... :)). Ezek közül egyet szeretnék Veletek megosztani (ha a többire is kíváncsiak vagytok, olvassátok el a könyvet, megéri:P), mégpedig azért, mert nagyban kapcsolódik az előző bejegyzésemhez ( the time had passed something that never really lasts), tulajdonképppen ugyanazt mondja:)

"Ilyen az ha az ember megszeret valakit. Fájdalommal jár - fájdalmas ez a pillantás a szívnek, fájdalmas a szemnek, és fájón sebzi meg az önérzetet és a büszkeséget - de utána csendessé, éretté és belsőleg nyugodttá, mégis elevenné válik a lélek.

Úgy szeretnék beszélni róla, mint egy érett nő a menyasszonykoráról, mint öregember a gyermekéveiről."

Címkék: könyvajanlo

Filozófia órán (vicces, nem?) tanultunk Henri Bergsonról és az ő elméletéről az időről. Gondolom sokak számára nem lesz újdonság, de azért röviden ismertetem mi is a lényege ennek az elméletnek (ami mellesleg szerintem teljesen helytálló): az átélt és a tényleges, eltelt idő közötti különbséget hangsúlyozza. Előbbit szubjektív, utóbbit objektív időnek nevezi (logikus). Egyszer már írtam egy pár sort a szülinapokról, meg az aprócska pillanatokról. A mostani gondolatmentem is fog ezekhez kapcsolódni valamennyiben. Arról van szó, hogy ezt az időszétválasztást, különbséget többször is megtapasztaltam (gondolom már ti is). Ez eddig lehet hogy nem olyan nagy dolog, de amikor nem pár óra távlatában történik mindez, hanem mondjuk az én esetemben egy év alatt (az év itt objektív természetesen) az már nem semmi. Körülbelül egy éve (nem napra pontosan, egyébként azt is tudnám de nem lényeg) azt hiszem olyan dolog történt velem, amit soha nem fogok elfelejteni és ami hát az az igazság hogy az onnantól számított egy évre, azaz mostanára elég erős hatással volt rám. Az elején szinte minden napomat elrontotta, később sok-sok gondolkodásra késztetett, majd édeskesernyés ízt hagyott maga után. Úgy érzem, akkor azon a hűvös áprilisi délutánon nagyot nőttem. Pedig nem akkor van a szülinapom, se szilveszter, se semmi olyan időpont ami objektív szempontok szerint egy új valami kezdetét jelentené. Érdekes. Azért érdekes még ez, mert azóta amióta valaki felnyitotta a csipáimat és asszem azóta reálisabban látom az embereket azóta majdnem minden megváltozott. Másképp látom a többieket, az emberi kapcsolatokat, mindent. Asszem egy kis sztoikus nyugalom hiányzott abból a kislányból, aki voltam.

Egyértelmű hogy az emléket nem törölhetem ki/el, de lezártnak tekinthetem. És ez jó. Lezártnak tekinthetem ezt az áprilistól áprilisig tartó évet, ami nekem nem ennyinek tűnt, de ez természetes.

See the One I love!!

 2010.03.21. 19:32

Most a kedvenc számom: Coldplay: One I love a Yellow és a Clocks is jó, de ez mégjobb. :) rockos Coldplay :P

Energiát, életerőt, életkedvet sugároz ez a szám. Illik a hangulatomhoz, szövege is. Szeretem.

Elnézést az utóbbiakban nagyon megszaporodtak a videók, linkek az oldalon, de a zene mindig is meghatározó volt az életemben, ez most sincs másképp és gondoltam megosztom Veletek azokat, amik közel állnak a szívemhez.

Is there a kingdom?

 2010.03.21. 15:15

Az önuralmon túli depresszió állapotában mindig kétkedve teszem fel a kérdést:

If there's a kingdom beyond it all
Is there a God that loves us all
Do we believe in love at all?
I'm still pretending I'm not a fool!

Untitled2

 2010.03.20. 17:03

Társat keresel. Nem egy kulcsot a zárba, nem párt. Mi a jó abban ha egy ugyanolyan embert találsz aki majdnem ugyanolyan mint te csak  fiúban/lányban? Semmi, és egy idő után unalmas is. Aztán The romance is dead. Társat, akivel jól megértitek egymást, de nem mert mindenről ugyanúgy vélekedtek, hanem mert mindkettőtöknek vannak gondolatai és ezeket meg tudjátok osztani. Társat, mert úgy jobb, könnyebb (ez utóbbi véleményem szerint nem biztos hogy igaz, de ettől függetlenül szerintem megéri a házasság, ne tessék félreérteni) az élet és egyébként is társas lények vagyunk. Azoknak lettünk teremtve (Rousseaunak idáig igaza van).

Különbségek: társak között nagyobb különbség van, mint párok között, de a különbség nem szabad, hogy olyan nagy legyen hogy a kapcsolat rovására megy. Nehéz ezt megfogalmazni, de remélem sikerült valamit átadnom abból, amit én erről az egészről gondolok. Kritikaként pedig teljesen jogos, hogy két szón amit általában szinonimaként használunk mit kell ennyit lovagolni, tűnhet szőrszálhasogatásnak. Pedig szerintem nem az. Igenis van különbség. A jelentésben.

Címkék: szerelem

Passzol

 2010.03.16. 19:58

Vajda János: Nádas tavon

Fönn az égen ragyogó nap
Csillanó tükrén a tónak
Mint az árnyék leng a csónak.

Mint az árnyék olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan
Andalító hangulatban.

A vad alszik a berkekben
Fegyveremmel az ölemben
Ringatózom önfeledten.

Nézem ezt a szép világot.
Mennyi bű báj talányok!
Mind a mit körülöttem látok.

Nap alattam, nap fölöttem,
Aranyos tüzes felhőben,
Lenn a fénylő víztükörben.

Itt az ég a földet éri,
Tán szerelmese csókját kéri…
Minden oly csodás, tündéri.

Mi megyünk-e vagy a felhő,
Vagy a tenger déli szellő,
S szelíden rám lehellő?

Gondolatom messze réved
Kék űrén a semmiségnek.
Földi élet, hol a réved?

Szélei nádligeteknek,
Tünedeznek, megjelennek,
Képe a forró a jelennek…

Mint a nap a nap megáll az égen,
Dicsőség fényözönében,
Csöndessége fönségében.

S minden olyan mozdulatlan
Múlt jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?

A levegő meg se lebben,
Minden alszik…és a lelkem
Ring egy méla sejtelemben:

Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás álom?

 

öröm nézni

 2010.03.02. 18:44

Dave Gahan: I saw something in your eyes I'm sure, baby I saw it, something in your eyes I wanted it for myself...

Joe Satriani: Always with me, always with you

Coldplay: God put a smile upon your face
nem csak annak, aki nem tud mosolyogni//
 

 

Untitled

 2010.02.28. 11:42

Figyeltem. Sikerült. :)

Nem azért akartam hogy sikerüljön mert mások elvárták tőlem. Magamtól vártam el hogy sikerüljön. Eddig minden vizsgámnál magamnak akartam megfelelni. És meg is feleltem, sikerült, elsőre. Ha elvárják tőlem és én is magamtól! hogy ezt eddigre így csináld meg, s utána tessék itt a vizsga, mutasd meg mit tudsz, hát nem szeretünk leégni. Nem mások előtt nem szeretünk leégni, az nem zavarna hidd el, az zavar nagyon ha saját magad előtt égsz le.

IF YOU WANT YOU CAN HANDLE IT! >>csak akarni kell<< (húú de utáltam amikor mindig ezt a 3 szót vágták a fejemhez az okos felnőttek. de igazuk van, belátom. de kell hozzá egy kiegészítés: akarni nem könnyű.)

Általában. Mindig?

 2010.02.24. 18:38

"Ha odafigyelsz az összeset meg tudod csinálni, ha nem az összeset el tudod cseszni." Azt hiszem ez nem csak a rutinfeladatokra vonatkozik. Mindenre vonatkozik amit csinálsz. Az összes apró dologra. Mert ugye szerves részei vagyunk a társadalomnak, minden egyes ember külön-külön hatalmas személyes felelősségvállalással tartozik minden miatt amit tesz. Figyelj oda.

Címkék: élet társadalom figyelem

A man and a woman

 2010.02.22. 19:23

Nő és férfi. Női és férfi gondolkodásmód.

Figyu, következő alkalommal nem tudok jönni, elutazom nem leszek itthon. Hiányozni fogok?
remélem azt válaszolja igen
Hová mész? Igen.
olyan mint a többi. miért kérdezi meg? ha nem kérdezi, akkor is hiányozni fog.
 

Címkék: élet szerelem kapcsolat gondolatok

black celebration

 2010.02.22. 19:15

"Volt köztünk valami. Régen volt, de nem tudok már úgy rád nézni, mint azelőtt. Az idő sokmindent megold, de az emlékeket, a volt érzéseket nem tudja eltörölni. Te sem tudod. Ne is próbáld. Tekints másfelé ha nagyon zavarnak az emlékek, és nagyon ügyelj arra, hogy amikor olyan helyzetbe kerülsz, h az emlékek elöntik az agyad és esélyes hogy ugyanabba a helyzetbe esel, mint régen, na akkor beszélünk önfegyelemről. És arról, h felelősségtudattal éljük az életünket, nem pedig pár kedves pillanatért és aztán évekig tartó sírásért. Csak azért, mert akkor meggyőzted magad, h igen ezaz. És végül nem jött be."

"Sziaaaaaa! Jaj de régen láttalak... figyu, emlékszel? Igen."

Címkék: szerelem kapcsolatok

Nagyobb veszély, mint amilyennek én gondoltam mielőtt ez a beszélgetés lezajlott volna. Íme:

- Na mizu?

- Köszi, tök jól érzem magam. Dolgozom.

- Télleg? Hol? De hát te nem egyetemre jársz?

- Jártam. De nagyon nehéz volt. Nem arra számítottam, ami ott várt. Fél év alatt elment a kedvem mindentől. Nem tudok annyit tanulni amennyit ott kell, középiskolában semmi tanulással ötös voltam.

- Szóval feladtad.

- Rájöttem nem olyan típus vagyok.

- És akkor most mi van? 21 éves vagy, tanulásnak kampec örökre?

- Egy hotelben dolgozom külföldön. Nagyon tetszik.

- Nade? Ez karrier? Egész életedben másokat fogsz kiszolgálni?

- Hát lehet hogy elvégzek valami kétéves tanfolyamot, szerzek ott diplomát és akkor folytatom a vendéglátóiparan - természetesen külföldön. Megszerettem kint, semmi kedvem hazajönni. Különben is ha elkdezdenék egy egyetemet 5 évig járok és utána gyakorlat nélkül kezdhetem a munkát 27 évesen, így meg ha ezt folytatom már van gyakorlatom.

No komment.

Címkék: élet hülye társadalom gondolatok kapcsolatok

Free

 2010.02.06. 15:12

Step out from the cage,
and onto the stage
it's time playing your part
Freedom awaits
open the gates
Freedom's a state! Just like this girl. She is free. I am free.
 

Címkék: élet szabadság depechemodeklip

Nature2

 2010.02.06. 11:23

Irodalmat tanulok, a szimbolizmust vesszük. Találtam egy nagyon jó verset, ami kapcsolódik is a legutóbbi (természet) témámhoz, és zseniálisan expresszív, gyönyörűen fejezi ki azt, amiről a természet és az ember kapcsolata szól. Íme:

Charles Baudelaire: Correspondances (Szabó Lőrinc ford.)

Templom a természet: élő oszlopai
időnkint szavakat mormolnak összesúgva;
Jelképek erdején át visz az ember útja
s a vendéget szemük barátként figyeli.

Ahogy a távoli visszhangok egyberingnak
valami titkos és mély egység tengerén,
mely, mint az éjszaka, oly nagy, és mint a fény,
egymásba csendül a szín, a hang s az illat.

Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok,
oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák,
- s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok,

melyek a végtelen kapuit nyitogatják,
mint az ámbra, mosusz, tömjén és benzoé:
test s lélek mámora zeng bennük ég felé.
 

 

 


 

Címkék: vers élet szabadság gondolatok kapcsolatok

Nature

 2010.02.01. 19:59

 

 

  "A természet gyönyörű. Nem is tudom, de szerintem ahhoz hogy olyan szép (mindig szép!) és kifejező legyen és annyira és annyi emberre hatást gyakoroljon, ahhoz kell benne valami másnak is lennie, mint csak anyagoknak. Valaminek... Isten üzenetének... ha szép a természet, akkor visszajelzés h jó, ha romboljuk és pusztul akkor nem jó. Nincs vallásom, de amikor lefekszem a hóba és csak bámulom az eget és érzem h a hó a legpuhább matracnál is puhább és látom a csillagokat, akkor jó, mert érzem h van Isten. Itt van."

 "Well, don't you think that God made this? You think this is only the consequence of some physical and chemical reactions and molecules. I think not. Yes, there are a lot of reactions, but there has to be something else. Something that maybe... I can't say exactly... the hands of God... what made this nature so beautiful. We are creations. Not by only materials."

//köszönöm h feltehettem a képet//

There is something we will never understand
Something that is out of our hands
It's a hidden law
The apple falls
Destiny calls
I follow you

 

Címkék: szabadság természet kapcsolatok

Nosztalgia

 2010.01.31. 14:08

Depeche Mode kis hazánkban:

Walking in my shoes

Wrong

Home

miles away

world in my eyes (kedvencem)

personal jesus

enjoy the silence

in chains

Hatalmas koncert volt. Asszem megérte nekik 30 éve ezt csinálni.

(sötétben, teljes képernyővel nézzétek :P)

Címkék: depechemodeklip

süti beállítások módosítása